Keresztszemes története

A XX. század közepéig a beregi falvak lakosai folyamatosan foglalkoztak a vászon házilag történő készítésével. Ez a tudomány anyáról leányára szállt.

A vászonmunkák adták meg a falu társadalmi életének keretét. A hosszú téli estéken a fonóban gyűltek össze a fiatalok, munka közben ismerkedtek, életre szóló szerelmek szövődtek, a fonó volt a mesélés, az éneklés, a játék, a mókázás és a tréfálkozás színtere is.

A vászonra szükség volt az élet minden területén és jelentős szerepe volt a hagyományőrzésben is. Díszítettek és készítettek komakendőt, asztalterítőt, törülköző kendőt, lepedőt, függönyt, fésű és kefetartót, faliszőnyeget, ágytakarót, párnahuzatot, dunnahuzatot, inget, szoknyát, ruhát, úrasztali terítőt, pászkakendőt, szemtakarót, stb.

A beregi asszonyok magas szinten értettek a vászon készítéséhez és díszítéséhez. Vászonszükségletüket teljes mértékben ki tudták elégíteni és messze földön híresek voltak a beregi kézimunkák.

A Beregből való az ország egyik legkorábbi keresztszemes kézimunkája is, amely 1668-ban készült. Mintájában két ma is közkedvelt motívum található: körbefutó lóhereleveles minta és rozmaringág.

 

A térség hímzéstechnikája

A hímzés egyik jellegzetessége a minták tárgyon való elhelyezésében, a minta szerkesztésében rejlik. A másik jellegzetesség az, hogy a mintákat zömmel egyszerű keresztöltéssel hímezték.

Az 1920-as évek végén Vásárosnaményban Fazekas Gyuláné, Dr. Tomcsányi Vilmos Pálné és Szirmai Fóris Mária létrehoztak egy, a beregi térség fiataljait összefogó, leányegyletet, amelynek célja a valláserkölcsi nevelésen túlmenően, a térség gazdasági megsegítése volt. Megalapították a Református Leányegyletet, majd a munkába bekapcsolódott Kelemen Gyula református lelkipásztor és feleségi, akik létrehozták a Beregi Háziipari Szövetséget.

Ezzel egy időben egységesítették a piacra termelt kézimunka színezését piros-feketére. A helyi lányoknak és asszonyoknak munkát adtak. Azt a munkát végezhették, amihez értettek. Kezdetben igen változatos mintakinccsel a helyi és környékbeli, felvidéki és erdélyi, sőt külföldön megjelent kézimunkakönyvek keresztöltéses mintáira támaszkodva kezdték el a piacra gyártani a kézimunkákat. Készítésüket nagyfokú igényesség jellemezte, a szerkesztésben itt először alkalmazták a tükröztetést, nagyon ügyeltek az öltésekre, már-már a gépi hímzéssel vetekedő egyenletességre, de még a fonákára is. Ezt megelőzően ez nem volt jellemző a beregi hímzésre. A háziiparnak bedolgozó falusi lányok és asszonyok új technikával, új színezéssel, új mintákat hímeztek új szerkesztéssel.

Az 1950-es évekig háromszálas, a mai kézimunkákat kétszálas öltéssel készítik. Az egyszerű keresztöltésben a kereszttagok minden irányból egyformák. Ez azt jelenti, hogy a hímző leszámolható vászonból függőlegesen és vízszintesen is két szálat vesz a tű fokára és azon húzza át a fonalat. Az egyenletesség titka, hogy a mintában először egy sor félkeresztet varrnak, majd visszafordulnak és végigmennek a felső szállal. Ha kész a sor, ismét félkeresztek következnek, stb.

 

A minták

A legkorábbi és legelterjedtebb hímzésminták az életfa ábrázolások. Ábrázolják magában, egymás mellé állítva, csíkot képezve a tárgy végén, vagy szélén, madár- vagy bármilyen állatmotívummal együtt, vagy beépítve egy összefüggő indasorban. Az életfa az emberek halhatatlanság utáni vágyát ábrázolja, de egyben a termékenység szimbóluma is. Az életfához kapcsolódó páros madarat a szerelem és a termékenység ábrázolására használták. Az életfa lehet kétfülű edényből kinövő, edény nélküli fa, amely egy mértani idomból (háromszögből, trapézból) nő ki, de nem ritka a szívből kinövő virágtőforma sem.

Az állatmotívumok között leggyakrabban madárábrázolással (páva, galamb, fácán, rigó, kakas), de sárkány, lő, őzike, szarvas motívummal is találkozhatunk. Elfordulnak életfa mellé két oldalra, önálló sormintaként vagy hullámindába állítva.

A korsós, kosaras minták álló, rendszerint szimmetrikusan egymás mellé állítva alkotnak mintacsíkot.

Az emberábrázolással a népművészet minden területén találkozhatunk, ott vannak a cserépedényeken, fafaragásokon és természetesen a hímzéseken, szőtteseken. A beregi népművészetben babás mintaként ismerik. A beregi néphitben a babának, bábunak varázserőt tulajdonítottak. A sorba állított babák varázserejét a közöttük álló életfa csak fokozza.

Népművészetünkben nagyon gyakran találkozunk virág- és termésábrázolással, melyeknek különös varázserőt tulajdonítottak. Sokat használt motívumok: gránátalma, káposzta. A virágokat megtalálhatjuk csokorba, bokorba rendezve, a hagyományos tárgyakon mindig hármas tagolásban. A minták sokszor merészen szögletesek, máskor különlegesen hajlékony vonalvezetésűek. A beregi indás minták többsége úgynevezett futó minta, ahol a motívumok egy irányba néznek. Az elegáns, szép rajzolatú virágokat, növényi ornamenseket, különleges, megnevezhetetlen tereket formáló vonalakkal, kúszó zegzugos levelekkel, kúszó indaszárakkal köti össze. Vannak köztük keskeny és széles minták is.

 

A minták elrendezése

A háztartások legértékesebb, legdíszesebb textíliái az abroszok voltak, amelyeket az asztal letakarására használtak. Beregben csak az ünnepélyes alkalmakkor. Mindig két szélből készültek, középen cikcakkos öltéssel összevarrva. Rendszerint az abrosz két végén hímzett mintacsík volt és két végén kirojtozták. Az ünnepélyesebb alkalmakra körül mintacsíkos abroszt használtak. Ezek sokszor olyan művészien megszerkesztettek voltak és olyan dinamikusan összeillő mintákból álltak, hogy fel sem tűnt, hogy nem szerkesztettek hozzájuk sarokmintát. Ha a hímzés körben volt, akkor a rojtot is körbevitték rajta.

Ma az abroszokban a mintát középre beemeljük, a szélén körbevisszük, vagy mindkettőt egyszerre alkalmazzuk. Az elhelyezés legtöbbször a terítő méretétől és a minta nagyságától függ. Szinte minden esetben szerkesztett sarokmintát használunk.

A dohányzóasztalokra készített futókban is többféleképpen helyezhetjük el a mintát: a szélén körbe, a két végén csíkszerűen vagy középen csíkszerűen végigfuttatva.

 

Díszítés, szélszegés

Az egyszerű kétszálas keresztöltésen kívül más technikákat is alkalmazunk a kézimunkák díszítésénél, szélszegésénél:

Azsúr, melyet nemcsak két mintasor között, hanem a szél eldolgozására is használhatunk.

Subrika, mellyel ki lehet emelni egy mintát, ezzel gazdagítva a munkát. Az egyik legrégebbi és nagyon elterjedt szálhúzásos technika. A minták tömöttebb, szimmetrikus díszítményükkel a szőttesek mintáira emlékeztetnek. Az alapanyag szálait kihúzzuk olyan szélességben, ahogyan a minta megkívánja és a minta szerint hímzőfonallal beszőjük.

A kézimunka szélén köthetünk rojtot, körbehorgolhatjuk, egyszerűen kihúzhatjuk a szálakat, vagy kétszer visszahajtva körbeszeghetjük.